Az új Kölcsönzőprogram modernebb, gyorsabb és felhasználóbarátabb lett. A csapat szerint már néhány kölcsönzés végigvitele után könnyen használhatóvá válik.
A rendszer nemcsak a napi kiadást és visszavételt segíti, hanem a beállítási lapok kezelését, a szervizbe kerülő felszerelések nyilvántartását és az egész szezon naptárnézetben való áttekintését is.
Külön előny lett az online ügyfélfelület, ahol a vevők akár otthonról is intézhetik a foglalásokat.
A partner már közel 2000 kölcsönzésnél jár a rendszerben, és gyakorlatilag nem tapasztal működési hibákat. Ha mégis felmerül valamilyen kérés vagy fejlesztési igény, a támogatás gyorsan reagál, és a szükséges módosítások rövid időn belül bekerülnek a programba.
Ezért mondják azt: nyugodt szívvel rábízzák a teljes szezon működését.
Erről szól a videó
Az új kölcsönző programunk bevezetése úgy indult, hogy szükségünk volt egy új honlapra, mert a korábbi már nagyon elavult volt. Emellett a régi kölcsönző programot is le kellett cserélnünk.
Az új rendszer sokkal modernebb, gyorsabb és felhasználóbarátabb lett, mint az elődje. Óriási előrelépést jelentett a korábbi rendszerünkhöz képest. Sokkal precízebben működik, és jóval kevesebb hibázási lehetőséget hagy.
A betanulás meglepően gyors volt. Ha valaki két-három kölcsönzést végigcsinál a rendszerben, néhány nap alatt készségszinten tudja használni.
Van egy külön beállítási lap, amelyet ki tudunk nyomtatni. Korábban ezt papíralapon vezettük, így ez jelentős egyszerűsítést hozott a mindennapi munkában.
Nagyon hasznos számunkra, hogy a szervizbe kerülő felszereléseket közvetlenül a rendszerben tudjuk kezelni, és az egész szezont egy naptárnézetben át tudjuk tekinteni.
Van egy külön online felületünk is, amely az ügyfelek számára elérhető, és teljes összhangban működik a saját rendszerünkkel. Ennek köszönhetően a foglalásokat akár otthonról is intézhetik.
Jelenleg már közel 2000 kölcsönzésnél járunk, és gyakorlatilag nem tapasztalunk hibákat a rendszer működésében. Ha mégis felmerül valamilyen probléma, kiváló támogatást kapunk: a hibákat gyorsan javítják, és ha új igényünk vagy fejlesztési ötletünk van, azt is rendkívül gyorsan be tudják építeni a programba.
Nyugodt szívvel rábízzuk a teljes szezon működését. Nemcsak sportkölcsönzőknek, hanem bármilyen más kölcsönző vállalkozásnak is bátran ajánlanánk.